Virágok után jönnek a fák

Publikálva: 2016-10-24 Frissítve: 2016-10-24

A nemrég befejezett virágosítás után javában zajlik a fásítás városunkban.

A Nagy Attila munkatársunkkal készült, Kisalföld napilap 2016. október 22-i számában megjelent interjút idézzük.


Parképítési csoportunk munkatársai összesen tízezer árvácskapalántát és ötezer tulipánhagymát ültettek ki nemrégiben városunk több részén.

A szokásos őszi fásítás várhatóan a hónap végén kezdődik és szinte minden városrészben történik faültetés. Ahogy minden évben, úgy idén is az őszi fásítási lista összeállításához folyamatosan gyűjtötték a hivatalban a lakossági igényeket. Emellett sorra vették a kiszáradt vagy kivágott fákat, hogy azok pótlásáról is gondoskodjanak. Idén is számos fajta kerül a közterületekre. Ezek közül a legtöbb a magas kőris, páfrányfenyő, enyves éger, oszlopos tölgy. Összesen 317 lombos fát és 108 cserjét, örökzöldet ültetnek munkatársaink az őszi fásítás során. A legtöbb növény ezúttal a majoroki városrészbe, a duna-lakóparkba, a Manninger-lakótelepre kerül, de negyven csemetét ültetnek a fekeerdői úti temetőnél is, ahol a beteg, száraz fákat vágták ki korábban.